Műhelytitkok 3. rész – Hasfelmetsző Londonja

3: Hasfelmetsző Jack Londonja

  1. London. A Whitechapel kerületben úgy hullanak a nők, mint a hideg őszi zivatar. Ez egy másféle pokol. Nem hamu és láva, hanem eső és kockakő. Lucifer nem merészkedne ide, mert éjszakánként az utcákat járja a Hasfelmetsző.

Anglia számomra irodalomban és misztikumban gazdag hely. Az egyik legnagyobb – és minden bizonnyal legsötétebb – titkot Hasfelmetsző Jack története adja. A világ első sorozatgyilkosa. Illetve biztosan nem az első, csak első, aki médiaszenzáció lett. A rendőrség bevonta a sajtót, hátha az segít a nyomozásban. Nos nem segített, viszont szerintem Jacknek köszönhetjük, hogy a ma esti hiradónk olyan, amilyen. Mivel a félelem a legerősebb érzelem, ezért ma is a szörnyűség, a legjobban eladható hír. És sajnos ez egy ideig még így is marad.

Az utolsó emberig írása közben Jack történetében a többiekéhez képest is igyekeztem pontosabb lenni. Nem nagyon volt választás, mert jól dokumentált gyilkosságokról van szó. A dátumok – hacsak nem gépeltem valamit félre – egyeznek a meggyilkolt nők haláleseteivel. A színhelyen hagyott szőlőfürt is stimmel, az utca és kocsmanevek. Az ezernyolcszázas évek végének Londonja, ahol borzongató járni, de én azért élveztem.

Amit különlegesnek éreztem a korabeli leírások olvasásakor, hogy bár csak néhány évre vagyunk  az ujjlenyomat használatba vételéig (1903), mégis a középkori babona még nagyon erős. A korabeli londoni folklór szerint a halott tekintetében tükröződik a gyilkosának képe, merthogy az az utolsó, amit látott. A rendőrök is lelkesen fényképezték az áldozatok szemét, pontosan úgy, ahogy Aberline felügyelő és orvos barátja is tette Az utolsó emberig lapjain. Merthogy az én nyomozóim nem engedhetik meg maguknak a Sherlock Holmes féle racionalitást. Nekik le kell merészkedniük a megfoghatatlan szintjére, hiszen tudják, már sokszor szembekerültek egymással a történelem alatt, így a hagyományosan megszokott élet külsőségei mögé kell pillantaniuk. Jöhet a fotográfus, és a regényből kiderül, vajon kinek a képét adja vissza a halott tekintete.

Szóval, Jack. Bármennyire is félelmetes alak vagy, örülök, hogy rákényszerítettél az írásra. Nélküled más lett volna ez a könyv. Persze nem volt választásom,. Ki mert volna neked nemet mondani.