Az utolsó emberig – Műhelytitkok 1. rész

A történetmesélést elkezdeni a legnehezebb. Később már viszi az ember kezét az írás, de az eleje mindig vacakolós. Hol kezdjük? Mit mutassunk? Mi legyen a nyitány? Az utolsó emberig kezdőfejezetében az ezerötszázas évek végébe csöppenünk, ahol a civilizáció már tudomást szerzett az újvilágról, de még nem kezdte meghódítani azt.

A főszereplőnk Mylod Jones, seborvos, a főgonoszunk pedig egy titokzatos hajó kapitánya, aki a Queranten névre hallgat. Nos, mint sok más író, én is szeretem a beszédes neveket. A kapitány neve sem ad hoc agyszülemény. A hajógyomorban rejtegetett betegségek miatt kapta a nevet, a karantén szó elváltoztatásával.

A karantén kifejezés eredetileg a quarantina olasz szóból ered, ami negyven nap-ot jelent, ugyanis ennyi ideig tartották, hogy akik még nem betegedtek meg, azok ne kaphassák el a fertőzést.

Karanténhajókat használtak akkoriban Európaszerte, főként a Velencei köztársaságban, hogy a partoktól távol tartsák a pestisgyanús betegeket.

A seborvosunk tehát egy ilyen hajóra, egy különös kapitány kezei közé kerül, és az első fejezetben jut is neki nem kevés a megpróbáltatásokból. Kettejük – vagy talán nem is ketten vannak? – összezártsága nem negyven napig tart, mint egy átlagos karantén, de és nem is hatvanhat napig, amennyi a Mayflowernek kellett, hogy Angliából az új kontinensre érkezzen.

Inkább valahol a kettő közt, ahol a történelem és a fikció találkozik. Éppúgy mint Az utolsó emberigben.