Van valami igaz abban, mikor pengeélen táncolunk. Mikor a rozsdás kocsival belehajtunk a kanyarba, mikor a számlákat tologatjuk a pénztárnál sorba álláskor, mikor visszaszólunk a főnöknek munkában.

A földi lét ólomszerű könnyedsége.

Azok érezhetik meg, akik máról holnapra élnek, akik nem hajtják a naptár soha a jövő hétre. Itt minden illékony, minden holnapután csak feltételezés, a hosszú távú célok hazugságokkal teliek. Az ólomkönnyűségben viszont igazság van. Az élj a mának édessavanyú megvalósulása ez.

Minden holnap hazugság, talán el sem érkező virtuális nagykabát. A jelen kellően bohém, mezítelen, való.

Az esetlegessége gyönyörködtet azokban a ritka könnyed pillanatokban, mikor nem érződik rettenetesen nehéznek.

De akkor fantasztikus.